Anogia
A büszke falu
Hogy a híres krétai települést ki és mikor alapította nem ismeretes. Sokan hisznek abban hogy az eredeti lakók Axosból valóak, amely Anogia-tól nyugatra található, abból a faluból mely az egykori minoszi település Oaxos helyén áll. A helyi hagyományok úgy tartják, hogy a helyiek a félisteni Kouretesek leszármazottai akik egykoron a csecsemő Zeuszt őrizték, rejtették apja Kronosz elől.
Van egy másik legenda is mely az alapításáról szól. Ennek megfelelően, egy Axos béli pásztor egy ikont talált a Psiloritis lankáján mely Keresztelő Szent Jánost ábrázolta. Óvatosan felvette, majd miután bebugyolálta egy kendőbe örömmel vitte az otthonába, és elhelyezte a kis házioltárán a többi ikon mellé. Reggel megdöbbenve vette észre, hogy az ikon eltűnt. Rémülten indult keresésére, visszasietett oda, ahol az azelőtti napon megtalálta. Sietett, rohant, és boldogan fedezte fel az ikont ugyanazon a helyen pontosan. Ekkor ismét hazavitte, ámde az ikon csakúgy mint már egyszer megintcsak eltűnt. Majd ugyanott ugyanazon a helyen ismételten megtalálta a pásztor. Az eseményeket égi jelnek vette és felszólításnak is egyben hogy az ikonnak templomot építsen azon a helyen amelyhez láthatóan az ikon ragaszkodik. Igy a Keresztelő Szent Jánosnak épült templom volt a történet szerint Anogia első épülete, mely freskói alapján a bizánci korban a 11. században épült.
Anogia település Rethymno tartományban Mylopotamos megyében található, a Psiloritis hegység északi részén, 700 méter magasságban. Lakói száma napjainkban 2500 fő.
1182-ben mikor Kréta 12 Bizánci herceg részére lett felosztva Anogiát a Fokas család kapta. A Velencei időkben is gyakran említésre kerül a falu neve, és ekkoriban közel 1000 lakosa volt. A török időkben az ellenállók fészkeként volt számon tartva, Így például 1822-ben a falu lakói Messaránál harcoltak a török ellen, majd az Arkadi kolostor eleste után Resit Pasa Anogia ellen vonult, de a helyiek megtörték és elűzték a támadókat a környékbeli falvak ellenállóival összefogva. Ez a fajta habitust, lázadó szellemet megőrizték és újra szították a második világháborúban, ekkor már a Német megszállás ellen küzdve hősiesen.
Anogia lakóinak az életkörülményei, mit ahogy más hasonló falvak lakóinak is egykoron, nagyon nehezek voltak. A falubéliek legtöbben birka és kecskepásztorok voltak, a kopár talajon csak kevesek tudtak valamiféle mezőgazdasági tevékenységet folytatni. A zord táj a krétai viszonylatban hideg telek komoly megpróbáltatásai mellett, a folyamatos lázadások a hódítóikkal szemben, az ezzel járó veszteségek, a harcok és a megtorlások, hozzájárultak ahhoz, hogy nagyon egyszerű életvitelt folytató, ámde büszke kemény és megtörhetetlen emberekké váltak a helyiek.
Az Itáliai Vittorio Simonelli így irja le egykoron az itt élőket:
„A falubéliek hatalmas benyomást tettek rám a férfiak s a nők is egyaránt mikor vasárnap láttam őket a templomba menni. A nők gyönyörűek, a szemeik fénylő feketék mit az achát, arcuk élettel teli. Mindezt erősíti a viselt pompás hagyományos krétai öltözékük. A férfiak szintúgy jóképűek, magasak szikárak, büszkék, könnyű mozgásúak, és szemernyi arroganciát közönségességet fel nem lehet fedezni jellemükben.”
