Nikos Xilouris
( 1936 Július  07 – 1980 Február 08  )
 
1980-ban hunyt el a  legfénylőbb hangja a Krétai zenének, Nikos Xilouris. A szabadság dalnoka ekkor mindösszesen 44 éves volt.

Az énekes történelmi vidéken, Anogia faluban látta meg a napvilágot a Psiloritis csúcsainak közelében. Harmadik fiú gyermek volt a családban. Két testvére Antonis és Yiannis a mai napig is ismert, neves zenészek Krétán.

Nikos Xilouris átélte a görög katonai Junta 1967-es hatalom átvételét, és az azután következő a nemzet számára tragikus eseményeket, mely 1973-ig tartott.
Dalait átszövi a szabadságvágy és a krétai lélek mély ismerete. Dalai erősek, és lélekemelőek melyek a mai napig is nagy hatással vannak hallgatóira. Ezzel áldott készségével nyerte el a „Kréta arkangyala” jelzőt.

A családi hagyományairól a becenevek is mesélnek, a nagyapa „Psarantonis” volt, ahogy  a falubéliek nevezték el aki a török megszállás idejében egy kisebb ellenálló csoport tagja volt, hihetetlen gyors futó lévén ő volt az aki futva kapta el a törököt ha összetűzésbe keveredtek, mintha csak halászna a tengeren, igy kapta a becenevet: Psarantonis – halász-Antonis, melyet hagyományként unokái is örököltek: Psarayiannis, Psarantonis, Psaranikos.

Nikos Xilouris 12 évesen kezdett el a Krétai lanton zenét tanulni, természetesen a helyi népzenéket játszotta, és 17 évesen már fellépett Heraklionban a Kastro népzenei étterem színpadán.
Karrierje 1958-ban indult el az első felvételekkel, majd a kezdetek után az első komoly nemzetközi sikert a Sanremói fesztiválon érte el az fesztivál első helezettjeként 1966-ban.
1967-ben zenei rendezvénytermet alapított Heraklionban, az Erotokritos zenei-csarnokot. Ettől kezdve karrierje szárnyalt, állandó fellépőként Athénban és szerte Görögországban, valamint nemzetközi színpadokon.

A hetvenes években Nikos Xilouris művészete nem csak a krétai folk zenével, hanem egy új hangvételű az általa teremtett illetve számára íródott zeneművekkel színesedett, melyeknek sokszor ismert Görög költők adták a szövegeket, híres zeneszerzők komponálták a dalokat, többek között Giannis Markopoulos, Stavros Xarhakos, illetve Christodoulos Halaris.

1971-ben a Francia Akadémia hatalmas elismerésként Károly kereszt díjat adományoz Xilourisnak.
Nikos Xilouris, Kréta arkangyala „Psaranikos” 1980-ban hunyt el. Végső nyugalomra Athénban helyezték el. Emléke, dalai szelleme velünk maradtak, és ez a csillogó fénylő hang, Nikos Xilouris tovább zeng hosszan ünnepélyesen és tisztán, a krétai emberek lelkében.

https://kretakalauz.weebly.com/

A Szűzanya fájdalmai. / I ponoi tis Panagias.

Nikos Xilouris dala
zene : Kostas Varvaris 
dalszöveg : Loukas Thanou
​​
Szülöttem, hát hová rejtselek,
hol sötét szándék nem érhet el,
az óceánnak mely szigetére,
mely magányos oromra fel?

Miképp szólj? - én nem tanítalak
a hamisság ellen majd miként kiálts.
Tudom, szíved telve, csordultig
és benne oly sok édes jóság akad,
meglehet majd a düh záporában
hirtelen, egyszer meghasad.

Kéklőek lesznek szemeid
tiszták, tested törékeny. 
S én majd óvlak, ártó tekintetek
és a baj ne érintsenek.

Az, mikor az első rémület feszít 
ahogy öntudatra éled szülött lelked,
hogy nem vagy harcosnak való,
nem vagy való sem a keresztnek.
Úgy vagy te halhatatlan, szárnyaló,
amiképp nem szolga, s áruló.

Mikor majd fogolyként békjóidban,
az igazság villámfénye lobban,
ahogy legbensődről vallatnak,
nekik szülöttem, fel ne add magad!
A szörnyeteggé vált emberek,
felragyogni nem állhatják fényed.

Nincs tündöklőbb igazság
a hallgatás aranyánál, s tudd meg,
ezerszer is ha megszületsz
gyermekem, annyiszor ők megfeszítenek.


Οι πόνοι της Παναγιάς

Πού να σε κρύψω γιόκα μου
να μη σε φτάνουν οι κακοί
σε ποιο νησί του ωκεανού
σε πια κορφή ερημική.

Δε θα σε μάθω να μιλάς
και τ’ άδικο φωνάξεις
ξέρω πως θα χεις την καρδιά
τόσο καλή τόσο γλυκή
που μες τα βρόχια της οργής
ταχειά, ταχειά θε να σπαράξεις.

Συ θα `χεις μάτια γαλανά
θα `χεις κορμι τρυφερό
θα σε φυλάω από ματιά κακή
και από κακό καιρό

Από το πρώτο ξάφνιασμα
της ξυπνημένης νιότης
δεν είσαι συ για μάχητες
δεν είσαι συ για το σταυρό
εσύ νοικοκερόπουλο
όχι σκλάβος, όχι σκλάβος ή προδότης

Κι αν κάποτε τα φρένα σου
το δίκιο φως της αστραπής
κι αν η αλήθεια σου ζητήσουνε
παιδάκι μου να μην τα πεις

Θεριά οι ανθρώποι δεν μπορούν
το φως να το σηκώσουν
δεν είναι η αλήθεια πιο χρυσή
απ’ την αλήθεια της σιωπής
χίλιες φορές να γεννηθείς
τόσες, τόσες θα σε σταυρώσουν